2015. február 7.

#12 - Adj vért, ments meg három életet!



Egészségügyis gyerek vagyok - ennélfogva életem egyik meghatározó része az egészségügy, a kórház, a testnedvek, a vér, és én vagyok az a lány, akinek a fejében a fertőtlenítő illata azzal a semmivel össze nem téveszthető "anyaszaggal" fonódik össze.  A családban teljesen megszokott, és elfogadott dolog az, hogyha családi körben betegségekről, tünetekről, diagnózisokról. 
Nálunk megszokott dolog, hogy a fájdalomcsillapító mellett ott lapul a gyógyszeres szekrényben (igen, külön szekrényünk van a gyógyszereknek) a fecskendő, a vérnyomásmérő, a sztetoszkóp, és "ki tudja mire lesz majd szükség" elv alapján, még a jó ég tudja mi minden.

A családban nálunk anyu a szurkálódó fél. Minden alkalommal amikor vért kell venni ő szúr meg (csukott szemmel!), ő ad be mindent olyan orvosságot, amit tűvel kell a szervezetbe juttatni. Éppen emiatt a "háttérszél" miatt amikor olyan helyzetben találom magam, hogy valaki más közelít felém egy tűvel, megrettenek. Eltalálja majd elsőre a szégyenlős, rejtőzködő vénáimat, vagy többször is meg fog bökni...? 

A bűvös 101-1001-es listám egyik pontja (szám szerint a 43-as pont) a véradásról szólt - vért adni, minimum kétszer! A szerencsés véletlennek (...) köszönhetően az irodában ahol dolgozom, véradást szerveztek - mintha a listám szeretné megvalósítani saját magát. 
Felkészültem tehát lélekben, magam mellé készítettem több liter vizet, és végig szlopáltam a délelőttöt, mint egy kiszáradt teve. (Nem, nem a púpjaimba raktároztam). Szóval ittam, és ittam, és ittam egész nap, a hasamban már egy egész békakolónia brekegett, én pedig a második liter víz és a már-megint-pisilnem-kell! környékén elvonultam vért adni. 


Adatfelvétel, nyilatkozat töltögetés, hemoglobin szint (142) meghatározás után jöhetett az orvosi vizsgálat: vérnyomásmérés, és néhány kérés megválaszolása után mehettem is vért adni. Juhú!
A nővérke aki megszúrt, igazán profi volt, szúrás előtt megkérdezte van-e valami különleges kérésem (beszélni kell hozzám szúrás közben, anyuval általában ilyenkor szoktunk azon vitatkozni, hogy melyikünk csukja be szúrás közben a szemét...), és mire válaszolhattam volna, már bennem is volt a csinos kis tű. 

A sok folyadéknak köszönhetően kb. 5 perc alatt lejött a vérem, és néhány percnyi "Szorítsa a bucit!" akció után mehettem is vissza dolgozni. 

Mindenesetre azért a véradáshoz felvettem a csodálatos Panka karkötőmet  (tessék bátran a linkre kattintani, mert csudiságok vannak ám ott!), egy kis plusz energiáért ;]

43/1 félpipa! 

Az erős idegzetűeknek pedig egy véradós kép: 




4 megjegyzés:

  1. Bátor vagy:) Nekem már nagyon régóta a fogadalmaim között szerepelt, egyszer el is jutottam a véradásra, de azt mondták nem adhatok, mert alacsony a hemoglobin szintem. Azóta nem jutottam újra el, de félsikernek könyvelem el:) Én megpróbáltam^^
    Mondjuk most 1 évig ki vagyok zárva a lehetőségéből is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :]

      Igazából úgy érzem, a félelmemnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja - meg tudnak-e szúrni, nem lesz-e túl magas/alacsony a vérnyomásom, stb.

      A hemoglobin szinten egyébként lehet javítani, ha esetleg a jövőben ismét véradásra adnád a fejedet :]

      Törlés
  2. Nekem is volt egy listám, amin szerepelt a véradás. Évekig tologattam, mert nagyon félek a vérvételtől, véradástól. Pedig Anya nálunk is egészségügyis és ő a családi vérvevőnk és nagyon ügyes, mégis félek. Apa pedig már majdnem 100szoros véradó. 2013-ban végre rávettem magam és adtam vért, utána hihetetlen jó érzés fogott el. Örültem, hogy a véremmel segíthetek valakin, akinek igazán szüksége van rá, büszke voltam magamra, hogy leküzdtem a félelmem és büszke voltam arra, hogy Apa is büszke rám. Azóta már többször segítettem, most sajnos egészségügyi problémák miatt nem adhatok vért, de mindenkit arra buzdítok, hogy igenis adjon vért, mert adni jó és kell :-)

    VálaszTörlés

Kedves Szelencenyitogató!

Köszönöm, hogy időt szántál rám, és megosztottad velem a véleményedet!